Gyógyászat

Tájékoztatásul az alábbiakban röviden összefoglaljuk a leggyakoribb pszichiátriai betegségek tüneteit, amelyek gyógyítására magánrendelői környezetben lehetőségünk van. Amennyiben az alábbiaktól eltérő tüneteket fedez fel magán, érdeklődjön, hogy magánrendelői környezetben kezelhető-e.

A betegség kialakulása egy-egy tünet megjelenésével kezdődik, az egyes betegségek megjelenési formája egyénenként igen különböző lehet, van, akinél már kevesebb tünet is több szenvedéssel jár.


Ha akár csak egy-egy tünetet észlel, de azok szenvedést okoznak Önnek, ne habozzon segítséget kérni, hiszen ezek a korképek gyógyíthatók és így életminősége visszatérhet a tünetek kialakulását megelőző szintre.

Depresszió

"Gyerekeimmel ingerlékeny és türelmetlen voltam; a hangulatom állandóan szomorú volt, a munkahelyemen nem törődtem semmivel, gyakran hibáztam, lassan dolgoztam, és hanyagul öltözködtem. Mindezek mellett keveset és rosszul aludtam, étvágyam nem volt, két hónap alatt 8 kg-ot fogytam."

A depresszió a hangulatzavarok közé tartozó pszichiátriai betegség, amely hátrányosan befolyásolja családi és emberi kapcsolatainkat, mindennapi és szabadidős tevékenységeinket, munkahelyi teljesítményünket.

Hazánkban a felnőtt lakosság több mint 20%-a, - minden 5. ember - élete folyamán átél legalább egy depressziós epizódot és minden adott hónapban a felnőtt lakosság több mint 3%-a major depresszióban szenved.

Tünetei három csoportra oszthatók:
1. Hangulati tünetek:
  • - Tartós levert hangulat
  • - Az érdekelődés és örömszerzés elvesztése, vagy jelentős csökkenése
  • - Értéktelenség érzése

2. Pszichológiai, lelki tünetek:
  • - Önvád, bűntudat
  • - Koncentráció- és memóriazavarok, gondolkodás lelassulása, döntésképtelenség
  • - Halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok

3. Fizikai, testi tünetek:
  • - A mozgás nagyfokú lelassulása vagy fokozott mozgáskésztetés
  • - Fáradékonyság, erőtlenség
  • - Az étvágy, a testsúly vagy mindkettő jelenetős csökkenése, ritkábban növekedése
  • - Alvászavar, gyakrabban álmatlanság, ritkábban aluszékonyság formájában

A depresszió az esetek döntő többségében gyógyítható. A depresszió felismerésében sokat segíthet, ha a fenti tünetekre mind magunkon, mind szeretteinkre odafigyelünk. Depresszió gyanúja esetén mindig forduljuk orvoshoz, mert a diagnózis felállításhoz mindenképpen orvosi szakvélemény szükséges. A szakirodalom megkülönböztet férfi és női depressziót is.

A kevesebb tünettel járó, de lényegesen hosszabb ideje fennálló depresszióhoz hasonló tünetegyüttest disztímiának nevezzük, amely antidepresszívumokkal szintén igen eredményesen gyógyítható.

Bipoláris (mániás-depressziós) betegség

"Olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék. Egyszer jó kedvem van, az agyam gyorsan pörög és csupa jó ötletem születik. Néha viszont ideges vagyok, mindenkivel vitatkozom. Aztán jön a lefelé ívelő szakasz, nem tudok aludni, étvágyam sincs, a hangulatom pocsék, a munkámra nem bírok koncentrálni. Élni sincsen kedvem. És aztán az egész kezdődik előről."

A testi működésnek egy központi szabályozási zavara, amely kifejezett (kóros) hullámzásokhoz vezet a hangulati élet, a pszichés és testi energiák, a gondolkodási folyamatok valamint a közösségi alkalmazkodás terén.

Mániás és depressziós epizódok formájában jelentkezik, és többnyire olyan súlyosak, hogy sok panaszt, szenvedést és nem utolsósorban anyagi terhet jelentenek mind a beteg, mind a közvetlen környezete számára.

A mániás epizód tünetei:
  • - Felfokozott energia, aktivitás és nyugtalanság
  • - Kórosan emelkedett, indokolatlanul felfokozott boldogságérzet
  • - Ingerlékenység
  • - Felgyorsult, csapongó gondololkodás, rohanó, gyakran a megszokottnál lényegesen hangosabb beszéd
  • - Csökkent alvásigény, napi 2-4 óra vagy annál kevesebb
  • - Gyakori alkohol vagy kábítószer használat
  • - Felelőtlen döntések, indokolatlan költekezés, irreális üzleti tervek

A depressziós epizód tünetei:
  • - Indokolatlanul szomorú, levert, csüggedt, elkeseredett hangulat
  • - Pesszimizmus, reménytelenség érzése
  • - Szótlanság, csökkent önértékelés, haszontalanság érzése
  • - Az érdeklődés és örömkészség kifejezett csökkenése vagy elvesztése
  • - Csökkent energia, állandó fáradságérzés, meglassultság
  • - Koncentrációs, emlékezési és döntési nehézségek
  • - Étvágytalanság, fogyás, ritkábban fokozott testsúlygyarapodás
  • - Önvádlás, üldöztetéses vagy betegségi téveszmék
  • - Életuntság, halálvágy, öngyilkossági szándék/terv, öngyilkossági kísérlet

A betegség rendszerint fiatal korban, gyakran 18. életév alatt kezdődik, a nőket és a férfiakat egyforma gyakorisággal érinti. Kezelés nélkül a mániás és/vagy depressziós epizódok hosszabb-rövidebb tünetmentes időszakok után visszatérnek.

A bipoláris betegség kialakulásában az öröklött hajlamon kívül jelentős szerepük van a környezeti tényezőknek (elsősorban negatív élet-eseményeknek, alkohol/drog-használat) és testi (magasvérnyomás, elhízás, illetve cukorbaj) betegségekkel.

Ma már számos hatékony gyógyszeres kezeléssel, illetve pszichoterápiás eljárással rendelkezünk, amelyek segítségével a bipoláris betegség akár hosszútávon is, eredményesen kezelhető.

Pánikbetegség

"Hirtelen erős szívdobogás jött rám, majd izzadni kezdtem, majd erős mellkasi fájdalmam lett. Utána szédültem és megmagyarázhatatlan félem tört rám"

A pánikbetegség a szorongásos kórképek egyik fajtája és egyben az egyik leggyakrabban előforduló mentális zavar. Egyes felmérések szerint az emberek 15 %-a életében egyszer átesik pánikrohamon, míg kb. 1 % tartósan szenved a betegségben is. A roham rendkívül kellemetlen, hiszen a legváratlanabb szituációban "tör rá" a betegre egy erős félem.

A rosszullét során az alábbi tünetek jelentkezhetnek:
  • - Heves szívdobogás érzése
  • - Izzadás
  • - Remegés vagy reszketés
  • - Fulladás, légszomj
  • - Gombócérzés a torokban
  • - Mellkasi fájdalom
  • - Hányinger, hasi panaszok
  • - Szédülés, ájulásérzés
  • - Derealizáció (a külvilág elidegenedésének érzése)
  • - Megőrüléstől való félelem
  • - Halálfélelem
  • - Zsibbadásszerű tünetek
  • - Hidegrázás, kipirulás

Különbséget kell tenni a pánikroham és pánikbetegség között. Az előbbi más betegségek, stimuláló szerek (pl. kávé) fogyasztása esetén is előfordulhat, míg pánikbetegségről akkor beszélünk, ha egy hónap során a roham legalább 4 alkalommal jelentkezik.

Mint minden szorongásos betegség, a pánikzavar is nők körében 2-4-szer gyakrabban fordul elő. Fontos, hogy a betegség kialakulásához hozzátartozik az anticipált (előrevetített) szorongás is, amely a rohamtól való félelmet jelenti és emiatt gyakran a beteg nem mer kísérő nélkül közlekedni.

Másik gyakori, de nem kötelezően jelentkező jellemző tünet az agorafóbia, vagyis a nagy terektől való félelem. Az agorafóbia önmagában, pánikbetegség nélkül is jelentkezhet.

Kezelése gyógyszeres kezelés és pszichoterápia együttes alkalmazásával hatékony.

Generalizált szorongásos betegség

"Úgy érzem, többet már nem bírok elviselni, minden idegesít és nyugtalanít, megőrülök a bizonytalanságtól!"

A generalizált szorongás genetikai (öröklött) alapon kialakuló fokozott stresszérzékenység. Az agyban az információ- feldogozásban résztvevő ún. ingerületátvivő anyagok (szerotonin, noradrenalin) cseréje megváltozik, ezért alakul ki a kisebb stresszhatásra is intenzív reakció.

Az emberek kb. 6%-a megél élete során hasonló tüneteket. Leginkább nőkre jellemző, a betegség általában 20-30 éves kor között indul. Kezdete nem köthető egy adott időponthoz, eseményhez, a panaszok lappangva, fokozatosan erősödnek. Sajnos a betegek ritkán ismerik fel, hogy az aggódásuk nem személyiségvonás, hanem betegség. Ha orvos fordulnak, általában a háziorvost keresik fel testi panaszok miatt. Amennyiben nem megfelelően kezelik:
  • - Romlik a hétköznapok minősége, valamint a munkateljesítmény is
  • - Gyakori alkoholfogyasztással járó "öngyógyítás"
  • - Az állandóan emelkedett stresszhormon szint magas vérnyomáshoz vezet
  • - Később szív- és érrendszeri szövődmények is kialakulhatnak, amely növeli az infarktus, szívmegállás, stroke kockázatát

A betegség gyógyszeres kezeléssel és terápiával is jól kezelhető.

Szociális fóbia

"Nehezemre esik elmenni a postára, a boltba vagy a bankba vagy bárhova, ahol meg kell szólalnom. Emberek között pedig egyenesen megnémulok és úgy érzem, meg is semmisülök. Ezért aztán inkább el sem megyek otthonról."

A szociális fóbia az egyik leggyakoribb pszichiátriai kórkép, az abban szenvedők azonban - éppen a betegség jellegénél fogva - csak igen ritkán kérnek orvosi segítséget. Fő tünete az állandó és ismétlődő félelem olyan helyzetektől és cselekvésektől, ahol az illető mások figyelmének van kitéve.

A szociális fóbiában szenvedő beteg attól fél, hogy kínos vagy megalázó helyzetbe kerül. A társas helyzetek ebből adódóan majdnem mindig szorongást provokálnak a számára, akár pánik rohamok is kialakulhatnak. Ez a félelem elkerülő magatartással párosul, vagyis az egyén kerüli a társas helyzeteket. A szociális fóbiában szenvedők tisztában vannak félelmeik eltúlzott voltával.

A mások előtti szerepélést mindenkiben kísérheti lámpaláz, izgulás. Szociális fóbiában azonban a félelem és az ehhez kapcsolódó elkerülő magatartás már komolyan akadályozza a napi tevékenységeket, a munkát, a társas életet és az emberi kapcsolatokat, tovább jelentős mértékű szenvedést is okoz az egyén számára.

A szociális fóbia gyógyszeres és pszichoterápiás eljárásokkal sikeresen gyógyítható, ezáltal az illető életminősége visszatérhet a betegség kialakulását megelőző szintre. A fenti tünetek jelentkezése esetén forduljon hozzánk bizalommal!
A betegség gyógyszeres kezeléssel és terápiával is jól kezelhető.

Kényszerbetegség

"Tudom, hogy nem normális, de egyszerűen képtelen vagyok szabadulni attól a gondolattól, hogy valami helyrehozhatatlan hibát vétek. Borzasztó érzés! Valahogy ki kell védenem ezt a szörnyű lehetőséget. Ezért rendszeresen azt szoktam csinálni, hogy."

A kényszerbetegség alatt kényszergondolatokból és/vagy kényszercselekvésből álló olyan tünetegyüttest értünk, amely naponta legalább egy órát kitölt, ráadásul jelentősen zavarja a mindennapi életvitelt.

A kényszergondolat akarattól függetlenül jelentkező és visszatérő, kellemetlen gondolat, amely igen erős szorongást vált ki. A beteg érzi, hogy a gondolat visszatérése ésszerűtlen, de tenni ellene nem tud. Mintha a lemezjátszó tűje megakadna és mindig ugyanaz a dallamfoszlány szólna.

A kényszercselekvések ismétlődő, valójában csak a gondolatban véghezvitt cselekvések, amelyeknek eltúlzott mértékével a beteg tisztában van. Jellemző, hogy a beteg kételkedni kezd abban, hogy a végrehajtott cselekvés elég hatásos volt-e a gondolattal szemben, ezért újra és újra el kell végeznie, képtelen abbahagyni.

A kényszerbetegség sokkal gyakoribb pszichiátriai betegség, mint azt régebben gondolták: az emberek 2,5-3%-át érinti élete során. Ez a szám minden országban, kultúrában hasonló, független a gazdasági-társadalmi helyzettől, az iskolai végzettségtől. A férfiak és nők egyenlő arányban betegszenek meg. Általában 7 szenvedéssel teli év telik el, míg a beteg orvoshoz fordul. Egyeseknél észre sem veszik, míg másoknál a betegség az egész napjukat is kitöltheti.

Gyógyszeres- és pszichoterápia együttes alkalmazásával eredményesen kezelhető, bár a gyógyulás a depresszióhoz képest több héttel később következik be.
A betegség gyógyszeres kezeléssel és terápiával is jól kezelhető.

Magas vérnyomás (hypertonia)

Általánosan elfogadott szabályok szerint normális az a vérnyomás, ami felnott emberben, életkortól függetlenül ülo helyzetben, szívmagasságban lévo mandzsetta és vérnyomásméro esetén 140/90 Hgmm alatt van. Az ennél magasabb értékek estén emelkedett vérnyomásról van szó. Ha a mért vérnyomás otthoni körülmények között és orvosi rendelőben is 140/90 Hgmm feletti és/vagy a családban a magas vérnyomás betegség halmozottan fordul elő, a további tanácsért érdemes szakemberhez fordulni.

A magas vérnyomás okai lehetnek:
  • - Öröklött családi hajlam
  • - Mozgásszegény életmód
  • - Cukorbetegség
  • - Testsúlytöbblet
  • - Dohányzás
  • - Stressz
  • - Túlzott sófogyasztás
  • - Magas koleszterinszint
  • - Hormonháztartási problémák
  • - Vesebetegség
  • - Bizonyos csoportba tartozó gyógyszerek szedése (pl. fogamzásgátló tabletta)

Tünetei:
  • - Fejfájás
  • - Szédülés
  • - Látásromlás
  • - Fáradtságérzés
  • - Nehézlégzés
  • - Idegesség, ingerlékenység, alvászavar
  • - Szívritmuszavar (szapora és/vagy szabálytalan pulzus, stb.)
  • - Orrvérzés

A kezeletlen magas vérnyomás következményei:
  • - Magas vérnyomás következtében a pulzus felgyorsul, a legfontosabb feladatot ellátó bal kamra fala megvastagszik, amely akadályozhatja a szív működését és végül szívelégtelenséghez vezethet.
  • - Fokozódik az agyvérzés kialakulásának kockázata.
  • - A vese működőképessége csökken, ezért kevesebb méreganyag távozik a szervezetből, amely hosszabb távon veseelégtelenséget is okozhat.
  • - A szemfenéken az artériák (verőerek) szűkülnek és a vénák (visszerek) kitágulnak, és ezért hosszabb távon a retina (ideghártya) is károsodhat.

Korai felismerése és kezelése életmódváltozással, diétával és szükség szerint gyógyszerekkel a célszervek károsodásait és a szervi szövődményeket kivédheti.

Életmód tanácsadás

Sok esetben a belgyógyászati panaszok (magas vérnyomás betegség, magas koleszterinszint, emelkedett vércukorérték, testsúlytöbblet, stb.) hátterében nem megfelelő életmód, helytelen táplálkozás, testmozgás hiánya és túlzott dohányzás/alkoholfogyasztás állhat.

Belgyógyászaink segítséget nyújthatnak a panaszok mögött húzódó okok feltárásában, továbbá tanácsot adhatnak a helyes életmód kialakításában, illetve szükség esetén a gyógyszeres kezelés irányításában is.

Tudjon meg többet a betegségekről!